Magyar győzelem
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság második Hungaroringi futamát.
Nyomtatható verzióAz első futamon is jól autózott Norbert, és még úgy is, hogy kilökték, sikerült tizenegyedik helyről a hetedikre feltornásznia magát. Wéber Gábor szintén javított a rajtpozíciójához képest, hiszen tizenhatodikként rajtolt, és a tizedik helyen zárt.
A második futam már meghozta Norbert győzelmét, és a közönség tomboló örömét is.
Óriási rajttal kezdett a magyar induló, így már az első kanyarban feljött az ötödik helyről, és az élen haladva ellépett követőitől. Előnyét kissé növelni is tudta a verseny során, így magabiztosan tudott győzelmet aratni magyarként a magyar pályán, ami igazán nagy büszkeséggel töltötte el. Ez volt élete második vb-győzelme, de természetesen a Hungaroringen sokkal édesebb volt a győzelem íze, mint korábban Makaóban.
Wéber Gábornak már sajnos nem volt ilyen szerencsés a második futam, mert karambolja is volt, illetve büntetést is kapott, így végül csupán a 17. helyet sikerült megszereznie.
Jelen állás szerint a pontversenyben Michelisz Norbert a 6., míg Wéber Gábor a 20. helyen áll.



