Több mint egymilliárddal csökkenti a hitelét Pécs
A szigorú gazdálkodás miatt képződött megtakarításoknak, illetve a kormányzati segítségnek köszönhetően Pécs 1,25 milliárd forinttal csökkenti a város hiteleit.
Nyomtatható verzióKöztudott, hogy Pécs több tízmilliárdos hitelállományt örökölt meg az előző városvezetésektől, amelyek kezelése, törlesztése még minimum két évtizedig komoly terhet ró a városra és a mindenkori vezetőire.
Nagyon szigorú gazdálkodást követünk és követelünk meg emiatt, egyetlen forint közpénzt sem költhet el senki anélkül, hogy annak ne lenne igen alapos oka!
Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a nagyon szigorú pénzügyi magatartás számos lemondást és nehézséget követel a várostól és az intézményektől is. Ez azonban szükséges ahhoz, hogy Pécset kivezessük abból a gödörből és pénzügyi csődhelyzetből, amelybe az előző városvezetések kormányozták.
A szigorú gazdálkodásnak köszönhetően sikerült 240 millió forintos megtakarítást elérni az elmúlt hónapokban, amelyből 90 millió forintot városüzemelési feladatokra költöttünk, mint például parlagfűírtás, virágosítás, utak, utcák takarítása. Emellett pedig a kormány is támogatta Pécset 1,1 milliárd forinttal, hiszen különösen jó partneri kapcsolatot ápolunk az ország vezetőivel.
E két tényezőnek köszönhetően Pécsnek sikerül most 1,25 milliárd forinttal csökkentenie a város hitelét, "ennyivel töltjük vissza" a város folyószámla hitelkeretét.
Úgy véljük, mindez Pécs pozitív pénzügyi mérlegét és a pénzintézetek további bizalmát is erősíti.
Polgármesteri Kabinetiroda



