Hosszú, esős futam volt
A világbajnokság második futamát Fernando Alonso nyerte a Ferrari versenyzőjeként.
Nyomtatható verzióA szakadó eső miatt egy órára le kellett állítani a Malajziai Nagydíjat. Volt akinek szerencsét, volt akinek szerencsétlenséget hozott a rengeteg eső, de izgalmas volt a futam a szünettől eltekintve.
Hamilton indult az első helyről, de sem kerékcseréi, sem a versenye nem bizonyult elég jónak ahhoz, hogy tartsa pozícióját, így a harmadik helyen végzett. A második helyen Pérez érkezett be, aki nagyszerű versenyt futott. Még az első helyre is volt esélye, de az utolsó körök egyikében megcsúszott, így nem tudta utolérni a brazilt. Alonso magabiztos volt, jó volt a csapatmunka is, és ahogy előre megjósolta, esőben learatta a babérokat.
Akadtak műszaki hibák és balesetek is. Narain Karthikeyan két komoly versenyzőt is "kiejtett" a játékból, amikor Buttonnal, majd pedig Vettellel ütközött.
Jelen állás szerint a VB első helyezettje Alonso, akit Hamilton követ, majd a harmadik helyen Button található.
A következő futam április 15-én Kínában lesz.



