Építmények
Jelentős épületek, városrészek, épületmaradványok
Nyomtatható verzióPalatinus Szálló

Térkép
HangfájlHamerli Imre kesztyűgyáros saját üzemének telkére szállodát képzelt el. Az előkelő épület teljesen megváltoztatta a Király utca képét, homlokzatán a PANNONIA GRAND HOTEL felirattal. Az építkezést Pilch Andor tervei alapján kezdték el 1913-ban. A szálló 1914-1915-ben épült szecessziós stílusban. Nagyterme Pécs legelőkelőbb bálterme volt, mely koncerteknek is helyet adott. Az U-alakú épület utca felőli része nyitott, jól felismerhető. A keskeny utcafrontról mélyen hátranyúló épület jelzi a korábban e telken állott két ház alapformáját. A szálloda bal oldali szárnyának falán márványtábla áll, miszerint "Itt a Pannónia nagytermében hangversenyezett 1923. október 30-án Bartók Béla (1881-1945)". Az első emeleti nagyteremben 1955-ben forgószínpadot építettek és megnyitották a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházát, mely azóta már új épületbe költözött.
A Pannonia ma is betölti rendeltetését, igaz Palatinus néven - a belváros egyik legelegánsabb helye, rangos események, bálok, fogadások, bemutatók helyszíne. 2005-ben nyílt meg a szálló új konferencia terme, mely térelválasztóval több szekcióssá alakítható.



